Egy új generáció születése nemcsak a friss szülők életében sorsfordító esemény. Minden egyes kisbaba megszületése az egész családi rendszert formálja át. Anyából nagymamává lenni, először vagy többedszer is egy áldás a legtöbb nagymamának. Jelen lenni a születésnél, szó szerint nagymamává születni egy életreszóló élmény, az anya lánya viszony tükre, a nagymama unoka kapcsolat legmeghittebb kezdete. Réka meghívta édesanyját a szülésére, az ő beszámolóját itt olvashatjátok, az édesanyjáé pedig következzen alább:
Az unokám születése
2020 tavaszán nagyon nehezen viseltük a nagylányommal együtt a kisebbik lányom szülését. Temesváron szült, az állami szülészet Covid-19 fertőzés miatt éppen zárva. A lezárt városok miatt nem tudtunk odautazni, így egyedül telefonon próbáltuk követni a szülése menetét.
Véleményem szerint ez a szerencsétlen történetalakulás erősítette meg nagyobbik lányomban, Rékában, hogy ő ezt nem akarja úgy végigkínlódni. Ő otthon fog szülni. Mihelyt tavasszal megtudta, hogy babát vár, megkezdődött a rákészülés, hogy minden nagyon pontosan meg legyen szervezve az otthon szüléshez: dúla, tanfolyam az apukának és neki, bába megkeresése.
Utoljára hagytam a felém irányzott első kérdését: ha nem pánikolsz, szívesen venném, ha ott lennél a szülésemen. Óriási felkérés volt, nagyon nagy bizalom, ugyanakkor nagy elvárás is. 18 évesen orvosira készültem, de most féltem, határozottan. Féltettem őt, a babát, a férjét, féltem a lehetséges problémáktól.
Úgy érzem hosszú utat jártunk végig beszélgetésekkel, amíg oda eljutottam, hogy tényleg, igaza van: az otthon szülés nyugodt körülményei hozzák meg a JÓ szülésélményt: babának, édesanyának, apának és jelen esetben a nagymamának is.
Délután négykor szólt, hogy elment a magzatvize, fájdalma nincs. Délután újra beszéltünk, már voltak fájdalmai, de nem nagyok, inkább rendszertelenek. Este fél tízkor még szólt, hogy lefekhetünk, ne menjek, még aludjunk egy kicsit. Tíz után egy kevéssel hívott, hogy most már menjek, mert már kétpercesek a fájdalmak és szintén két perc van köztük.
Most egy hete, ilyen órában, tizenegy körül este már megérkeztem hozzá és már erősek voltak a fájások. A férjével együtt próbáltuk melegíteni kézzel, takaróval, masszírozni a hátát, derekát. Még egy fél órát különböző pozíciókat próbált, a fájások erősödtek. Fél tizenkettő tájban felvette a számára legjobb állást térden, az ágyban. Innentől folyamatosan a derekát, csípőjét erősítettem hővel, energiával és próbáltam átvenni a fájások egy részét. Úgy éreztem, mintha én is újra szülnék. Álltam mellettük és kialakult egy erős, szinte leírhatatlan együttérzés. A félelmem csak azért erősödött egy kicsit, mert az olvasmányaimat, amit rám bízott a lányom, hogy kellőképpen felkészüljek nem végeztem el időben. Nála majdnem három héttel a megjelölt idő előtt indult be a szülés. Vártam, hogy jöjjön a dúla, jöjjön a bába, jöjjön az is, aki tudja, hogy mit kell csinálni, mert éreztem, hogy nem tudnám végigcsinálni velük hármasban, illetve már Előddel, a kisemberrel együtt négyesben. Éreztem az Előd előrehaladását a szülőcsatornán, a Réka bizalmát és nyugalmát, hogy megcsináljuk, ha kell, ennyien is. Árpi, az apuka, meglepő nyugalmat sugárzott, sokat dolgoztunk össze, csak egy pillantás, fél szó és tudtuk éppen mit tegyünk. Próbáltunk helyt állni mindketten, hogy a Réka és Előd nagyon nagy erőfeszítéseit segítsük. Valahol 1 óra tájt mondta Réka, hogy most már mindjárt kint lesz és láttam a kis feje búbját megjelenni. Pár perccel 1 óra után érkezett a dúla. Érezte az együttmozgást és próbált megnyugtató szavakkal segíteni.
Pár perc után feltette nekem azt a kérdést, amivel életem egyik legnagyobb élménye elkezdődött: ki szeretném fogni a babát?
Erre a kérdésre tudtam, hogy nem lehet másképp válaszolni, mint, hogy igen, természetesen. Akkorra már átálltam és láttam, hogy jön a kis feje. Elképesztő melegség és meghatódás járt át, hogy hozzáértem és elkezdett óramű pontossággal forogni, kibújt az egyik válla, aztán a másik és pillanatok alatt a kezemben volt az egész kicsi ember. Ezt az érzést soha nem fogom elfelejteni. Szépen, finoman, átraktuk a Réka mellére és onnantól csodáltam. Csodáltam a babát, az anyukáját, az apukáját, a helyzet nagyszerűségét és hálát adtam, hogy ez nekem megadatott. Ott voltam, éreztem, kezemben tarthattam elsőként, megszületett a kis unokám! Köszönet és hála Rékának, Árpinak, Elődnek és a minket segítőknek!