… kicsivel több, mint 3 hónapja kezdődött, amikor Eszter megszületett. Nagyon vártuk már a kis manót, aki nagyon jól érezte magát még a 41. héten is a pocakban.
Próbáltam tudatosan és ösztönösen is készülni a szülésre. Részt vettünk a szülésfelkészítőn, sokat olvastam, beszélgettem barátnőkkel, aki már szültek. A babavárás időszaka nagyon szép volt. Egyáltalán nem voltak reggeli vagy más rosszullétek, jól éreztem magam, alig szedtem fel plusz kilókat, így nem volt nagyon fárasztó. Nagyon szerettem azokat a hónapokat. Hétről hétre vártam, hogy nőjön a pocak, érezzem az első mocorgásokat. Mivel nem volt gond a terhesség alatt, azt reméltem, hogy a szülés és az azt követő időszak is simán megy majd. A nőgyógyászom tanácsára állami kórházban szültem, a Stancaban. A 42. hét elején bementem, meg volt beszélve az akkor épp ügyeletes doktornővel, hogy megvizsgál. A monitorizálás azt mutatta, hogy vannak összehúzódások, viszont ezeket én még nem éreztem. Emiatt befektettek és a vajúdószobába vittek. A fél napot ott töltöttem, amíg kezdtem érezni az összehúzódásokat. A bábák és a doktornő is időről időre bejöttek, kérdezték, hogy vagyok, hogy érzem magam, és miben tudnak segíteni. Nagyon kedves volt a személyzet, ami kicsit megnyugtatott. Több órás vajúdás után, most már a szülőszobában vártam tovább. Mivel 4 cm-es volt csak a tágulás oxitocin után is, azt mondták, gondolkodjunk el a császármetszésen. Szerettem volna természetes úton szülni, de úgy indultam neki az egésznek, hogy ha a császár biztonságosabb, akkor az lesz. Ezért nem is fogtam fel tragédiaként.
Előkészítettek, megkaptam az érzéstelenítőt, és nemsokára már a műtőben voltam. Ott nagyjából fél órát voltam, bár ebben nem vagyok biztos, kicsit megviccelt az időérzékem. Hallottam, ahogy Eszter felsírt, ez nagy megkönnyebbülés volt. Odatartották egy rövid puszira, és már vitték is. Utána két napig az intenzív osztályon voltam. Egyszer levittek az újszülött osztályra, ahol kb. 1 percre megmutatták, és már vittek is vissza. Második este levittek a kórterembe, és hozták mellém a kicsi lányt, mondván, hogy most már az én dolgom. Ezzel nem is lett volna semmi gond, mert csak ültem és néztem azt a kis csodát, amit annyira vártunk. Kezdő anyuka voltam, azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek vele néha. Próbáltam segítséget kérni, de senki sem segített abban, hogy helyesen legyen mellre téve, hogy mennyit kellene egyen, így a szopizás nem ment. Mivel az első napokban nem volt velem, cumisüvegből kapta a tápszert, ez is hozzájárult a dologhoz. Próbálkoztam minden alkalommal, de nem sikerült, ezért cumisüvegből kapta a tápszert és a lefejt tejet.
Otthon aztán próbálkoztunk csőrös pohárral, fecskendővel, kiskanállal, de egyik módszer sem vált be. Próbáltam mellre tenni, de egyszerűen sehogy sem akart szopizni, ezért 5 hetes korában is a cumisüvegből kapta az anyatejet. Fárasztó volt fejni, melegíteni, fertőtleníteni, de örültem, hogy kizárólag anyatejet kap, amióta a kórházból hazajöttünk. Egy barátnőm tanácsára bejelentkeztem egy szoptatási tanácsadóhoz. A találkozó előtti napon Eszter elkezdte magától keresni a mellet, bár a szopizás még nem sikerült. A tanácsadó sokat segített. Kipróbáltunk egy mellbimbóvédőt, amivel már ott meg tudtam etetni. Beszereztem egyet otthonra, amivel utána szépen megtanultunk szopizni. Bár a mellbimbóvédőt többszöri próbálkozásra sem sikerült elhagyni, a szopizásba szépen belejöttünk.
Számomra nagyon megterhelő volt az első pár hét. Egyrészt azért, mert a császármetszés miatt nem tudtam felvenni a kislányomat, másrészt azt éreztem több külső forrásból, hogy ha nem szoptatok, hanem cumisüvegből etetek, akkor az baj. Arról nem is beszélve, ha tápszert kellett volna adjak. Valószínű, hogy a fáradtság, a baby blues is közrejátszott ebben, de lelkileg nehéz volt. Szerencsémre a férjem, a családom és a barátaim támogattak, bíztattak, hogy bárhogy is etetem a kicsit, úgy lesz jó. Egy barátnőm azt mondta, hogy ennek a gyermeknek én vagyok a lehető legjobb anyukája, ezért bárhogy is döntünk, úgy lesz jó. Ezek segítettek átbillenni a dolgon. Amikor pedig beletörődtem, hogy rendben van a cumisüveg is, a tápszer is, ha majd az fog kelleni, akkor sokkal nyugodtabb lettem, amit a kicsi is érzett. Utána pedig ő kezdte el a folyamatot, amiben ketten megtanultunk egymásra hangolódni, a végére pedig a szopizás is ment.
Ez a mi történetünk.