Egy sikeres VBAC (háttér)története
Bátor? Vagy őszinte? Egy szülés története annyiféle, ahányan hallják, olvassák. Anna bátor volt az ismerősei szemében, őszinte az enyémben. De hogy ő hogyan látta saját magát, a történetét? Hogyan jutott ehhez a bátorsághoz, amely tulajdonképpen csak a felszín, a jéghegy csúcsa, és hogy mi minden rejtőzik alatta, mik történtek előtte? Íme, itt a történet, Anna saját tollából:
Sokan tudják, hogy VBAC-ra (császár utáni hüvelyi szülés) készültem már attól a pillanattól kezdve, hogy Olivia, szándékunk ellenére 2017-ben hideg császármetszéssel született. 2019 novemberében pedig egy gyönyörű és hosszadalmas vajúdás után hüvelyi úton született meg Vera. Sok-sok köszöntést kaptunk, kaptam, ahogyan az lenni szokott. A kommentek rengetegében minduntalan megütötte a fülemet az a szó, hogy “bátor”. Elkezdtem gondolkozni ezen. Bátor voltam-e, hogy bevállaltam a császár utáni hüvelyi szülést?
Nem voltam bátor. Mert nem éreztem magam annak. Több okból kifolyólag. Egyrészt, bár a vajúdás szép volt, ahogy beértünk a kórházba és megláttam a szülőszéket, teljesen leblokkoltam. S itt kezdtem el lefele haladni a vajúdás érzelmi magaslatától a háborított szülés kiszolgáltatottsággal teli mélységeibe. Addig a fájdalmat elfogadva, magamhoz ölelve (embrace) haladtam egy spirituális úton, de attól a pillanattól kezdve, hogy beléptem a szülőszobába, tehetetlen vadnak éreztem magam, aki nem ura saját testének és csak ide-oda hánykolódik. Meg voltam ijedve, mert minden hihetetlenül gyorsan történt és bár végül valahogy nagy nehezen kötélnek álltam és felmásztam a szülőszékre, egyáltalán nem tettem ezt büszkén és “I can do it attitude-dal”. Hogy miért, az bonyolult. Kezdem azzal, hogy rendkívül természetellenesnek tartom a szülőszéken való szülést. A legfájdalmasabb méhösszehúzódásokkal kell a lehető legkényelmetlenebb pozícióba helyezni magamat és tolni. Én ezt akkor úgy éreztem, nem tudom megcsinálni. Szögezzük le: én a guggoló szülőpozícióban hiszek és ezzel kapcsolatban bármit aláírok és népszerűsítek. Lázadok és utcára megyek. Másfelől pedig ehhez a hihetetlenül bátortalan érzéshez a szülést asszisztáló csapat is hozzájárult, akik a vadat terelő keménykezű juhász szerepét játszották. Látták, hogy meg vagyok ijedve, mégsem bátorítottak. Jeleztem, hogy túl szoros a ctg és zavar: nem, nem ez így jó, ne mozdítsuk. Vizet kértem: nem akartak adni. Szerettem volna érezni a gyermek fejét: nem lehet, mert fertőzésveszély áll fenn (??). Megjegyzem, minden sarkon van a kórházban kézfertőtlenítő. Egyetlen ember bátorított igazán tiszta szívvel a 8-ból, aki ott asszisztált. Ja, de még az is néha bevágta, hogyha nem sikerül tolni akkor akár a műtőbe is átmehetünk. Ditta Depner dúla posztolta néhány nappal ezelőtt, november 25-én a Roses Revolution – Rózsák forradalma napjának hírét, ami az erőszakmentes szülés ellen való küzdelmet szorgalmazza. Mostmár én is tudom, hogy szinte lehetetlen anélkül szülni, hogy sérülékenységedben még egyet beléd ne rúgjon valaki. Nekem is elvették a bátorságomat és a gyermek felett való örömömet azáltal, hogy azt éreztették: nem teljesítek elég jól az első szülésem folyamatában!
És bátor voltam. Mert félelmeim ellenére mindvégig kitartottam a mellett, hogy természetesen szeretnék szülni. Mert két orvos is próbált meggyőzni arról, hogy nagyon nagyok a rizikók és úgysem fog sikerülni. Pontosabban milyen rizikókról is beszélünk? Értelmes érvelést szakembertől itt Romániában még nem hallottam. A félelmek nagyok, a rizikók… nézzük meg egy kicsit a statisztikákat… Gyomorideggel léptem át minden alkalommal a nőgyógyászati rendelő küszöbét. De ezúttal volt még 15 nyugodt percem az autóban és imádkoztam, hogy ne érezzem ismét a megfélemlítést. Megint itt van ez a nő, aki nem tud túllépni azon, hogy az első gyerek császárral született. Ezért akarja olyan megrögzötten a másodikat természetesen megszülni! – éreztette velem az ismert magyar nőgyógyász, akivel 45 percet vitáztam ebben a témában.
Ha már átmentünk személyesbe, én is megkérdeztem: magában nem maradt egy űr azután, hogy császármetszéssel szült?
Merthogy ki akarna a mai világban természetesen szülni, mikor a legújabban megnyílt szülészeti klinikán 80% körülire tehető a császármetszések aránya? Beprogramálnak, fél óra alatt kiszedték a babát, beinkasszálják a nagy pénzeket és mindenki megy a maga dolgára. Ja, hogy itt is vannak rizikók? Erről már senki nem beszél… Olivia fejét megvágták a műtétben használatos szikével és az egyik eret is átvágták a méhemben. Az egyik barátnőmnek nem hatott teljesen az epidurális érzéstelenítés és úgy kezdték el a felvágást. Az igazság az, hogy békességgel léptem ki a rendelőből. Mert egy rövid pillanatra úgy éreztem, hogy az orvos is elgondolkozik az érveimen. Hatottak az imák. Valamit ért az a 45 perc, majd az a 15 csúnya tekintet a váróteremben.
Ki akarna természetesen szülni? Hát én akartam. Mert úgy gondoltam, hogy ezt meg kell tapasztalni, ez az igazi, ez a lehető legjobb és legegészségesebb út számomra és a gyermekem számára. Úgy gondoltam, hogy másképpen fogok egy természetes szülés után a gyermekemre tekinteni. Más lesz az anyaság. Más lesz a felépülés. Formálódik és gazdagodik a lelkem. Akkor még nem tudtam biztosan, hogy ténylegesen így lesz-e. Mostmár tudom.
Két orvos után megkerestem a harmadikat, aki, visszafogottan bár, de igent mondott. Szinte végig azt éreztem, hogy hogyha orvosokhoz, egészségügyi intézményekhez fordulok, elfog a szorongás közepette az az érzet, hogy valami nagyon veszélyeset készülök tenni, amivel élet-halál közé sodrom magamat és a gyermekemet. Aztán jött az utolsó nagy megpróbáltatás: a vajúdás. 41. héten indult be a szülés. 6 órás aktív méhösszehúzódás után következett 2 nap szünet. Elmondhatom: a körmünket is lerágtuk. A város összes meredek utcáját megmásztam. Kacagtunk és kétségbeestünk. Nem aludtunk. Türelmetlenkedtünk. Már-már elveszítettük a reményt. Vajon így sikerülni fog a természetes szülés? Szétfolytunk, majd összegyűjtöttünk minden erőt és hitet, mikor a 3. nap folytatódott az aktív vajúdás. És sikerült. Még mindig hihetetlen.
Ha elolvasnád, hogyan hatott a sikeres VBAC Annára hosszabb távon, milyen változásokat hozott az életébe a második szülése, kövess figyelemmel. Története hamarosan folytatódik…
Köszönöm, hogy megírtad, és lehetővé tetted, hogy mások is olvashassák a történeteteket!