A Szoptatás támogatás kommunikáció workshopot a PAF (Pozitív Attitűd Formálás) Közhasznú Alapítvány és Civil Mozgalom szakemberei, Sződy Judit és W. Ungváry Renáta IBCLC laktációs szaktanácsadók tartották. A PAF célja, hogy a bizonyítékon alapuló orvoslást és a hatékony, empatikus kommunikáció eszközeit eljuttassák az egészségügyi dolgozók körébe. Ezen a képzésen is a résztvevők túlnyomó többsége egészségügyi szakember volt, javarészt kórházi és területi védőnők.
A kézpés tematikája a szoptatás támogatása volt, megközelítése nagyon különleges, rendhagyó. A szoptatásról magáról, mint kommunikációs eszközről meséltek, illetve a szoptatástámogatás során alkalmazott kommunikációs technikákról, azoknak szerepéről és kiemelt fontosságáról beszéltünk részletesen.
A képzés során, a szoptatás körül felmerülő kérdéseket, tudnivalókat időrendi sorrendben érintettük, ezt igyekszem most én is követni a beszámoló során, helyenként saját élményekkel, tanulságokkal tűzdelve.
Szülésfelkészítőként az egyik első dolog, amire felkaptam a fejem az vot, hogy Renáta arról mesélt, hogy az idő múlásával, tapasztalatait felhasználva szülésfelkészítőin egyre kevesebb tényt, adatot mond a kismamáknak, nem bocsátkozik részletekbe, sőt, abban sem bízik, hogy amit egy pár többször, hangsúlyosan hallott, az megmarad az emlékezetükben, és majd adott helyzetben emlékezni fognak rá. Éppen emiatt a várandós felkészítőn leginkább beszélgetni érdemes a szoptatásról a pár fejében élő képről, a családban levő tapasztalatokról, megélésekről, tévhitekről és félelmekről. Információként az alap, ami mindenképp elhangzik részéről, az egyrészt a szoptatás “normalitása”, vagyis az, hogy erre a nők és a babák természetszerűleg képesek, úgy ahogy minden emlős is az, másrészt pedig az anya-baba egység meglétének fontossága, működése, hatásai (minderről részletesebben a következőkben!).
Emlős-létünk és a baba-mama egység fogalma egymással szorosan összefügg. Minden emlősben közös, – így érvényes ez az emberre is – hogy az utód megszületése után az anya szoros közelségében marad kicsinyével, testének melegével óvja őt, tejének összetevői erősítik és védik az újszülöttet mindenféle külső hatástól, betegségtől, baktériumoktól; az újszülöttek rendelkeznek azzal a velük született ösztönnel, amely segít nekik megtalálni anyjuk emlőit, reflexeik révén önállóan szopni kezdenek, anyjuk közelsége pedig stabilizálja élettani funkcióikat. Az emlősökhöz hasonlóan az újszülött embergyermek is rendelkezik azokkal a reflexekkel/ösztönökkel, amik biztosítják az életbenmaradását: képes önállóan megkeresni édesanyja mellét, és elkezdeni hatékonyan szopni. Mindez akkor tud működni, ha ezt az ősi biológiai programot nem éri semmiféle külső behatás, a babát egyetlen pillanatra sem választják el az édesanyjától, a folyamatot nem ” segítik”, nem siettetik. Ebben az esetben a szoptatástámogatás a csendben figyelésben kimerül, esetleg annyiban segíthetünk édesanyának, hogy megmutatjuk hogyan is tegye mellkasára a babát, hogyan helyezkedjen úgy, hogy az számára is kényelmes legyen.
Minden további helyzetben, amikor ez az idális, biológiai “normális” állapot nem tudott megvalósulni, és bármiféle szoptatási nehézség áll fenn, elsődleges célunk és útmutatónk az lehet, ami ehhez az eredeti állapothoz közelít. Nehezen szopizó babát, fájó mellbimbót, nem kellőképpen gyarapodó babát stb. tegyük úgy az édesanya mellkasára, mint ahogy születéskor magától kúszott volna oda. Önmagában a pozíció + az édesanyja illata, melege, szívverése, hangja arra fogja ösztönözni, hogy kereső reflexe felébredjen, száját nagyra tátva keresni majd szopni kezdjen. Ez, a nyugágy tartásnak hívott pozíció egymagában többféle szerepet képes betölteni: “technikaként”, “stratégiaként” használható az első 2-3 hónap során, mivel a szoptatásnak nemcsak a hatékonyságát segít megteremteni, hanem eszköz a szoptatás, mint baba-mama közti kommunikációs csatorna helyreállításában. A zavartalan együttlét, bőr-bőr kontaktus a születés utáni első órákban, de később, az újszülöttkör teljes időszakában olyan finom biokémiai kommunkációnak ad teret, ami elengedhetetlen ahhoz, hogya a baba regulációja (mikor vagyok éhes, hogyan jelezzem, mennyit kell ennem, mikor laktam jól) kialakulhasson, fejlődése minden szempontból optimális lehessen és az anyjához való kötődése időben, jól indulhasson. A bőrkontaktus, a zavartalan elválasztatlanság pozitívan hat a baba élettani funkcióira (könnyebben áll át a szervezete a légzésre, jobb az oxigén ellátottsága, stabilabb a vércukor szintje és a testhőmérséklete, alacsonyabb a stresszhormon szintje) növeli az anyában is a babával való kommunikációs készséget, könnyebben érti meg a jelzéseit, hatékonyabban tudja ellátni a babáját. Mindezt egy olyan láthatatlan kommunikációs rendszer működteti, amely az anya és kisbabája agyhullámainak összehangolásán alapul, ezzel segítve egymás jelzéseinek kölcsönös megértését.
Ez a fajta kommunikáció anya és gyermeke között a teljes szoptatási időszak alatt az egyik kulcsa a sikernek és a kölcsönös elégedettségnek. Bár a szoros bőrkontaktusban, hosszú ideig tartó szoptatással töltött időszaknak 2-3 hónap alatt lejár az ideje, a szoptatás kommunikációs szerepe továbbre is erős marad. Hiszen az immunvédő hatás a gyermek korának növekedésével és a szoptatások csökkentésével csak nő; a mellretétel nyugtató hatása mindvégig megmarad; az esti cicizés, mint altatási “eszköz” az utolsó időkben is aranyat ér, és nem utolsó sorban a szoptatással töltött idő az anyának is gyakran jelenti a nyugalom, a pihenés, az 5 perc megszusszanás pillanatait a fárasztó, gyereknevelős hétköznapokban.
Végül néhány szót az “igény szerintiségről”, szintén a kommunikáció fényében. Maga a tény, hogy a szoptatás több etetésnél, egy kommunikációs eszköz, magyarázza, indokolja, legalizálja és érthetővé teszi az igény szerinti szoptatás létjogosultságát Hiszen igény szerintiség csak akkor létezhet, ha a baba is és az anya is használják, értik a rendelkezésükre álló kommunikációs eszközöket. Igény szerint szoptatni csakis akkor lehet, ha figyelem a babám jelzéseit – jól figyelni pedig akkor tudom igazán, ha a kettőnk közt levő fizikai távolságot a minimálisra csökkentjük. A baba jelzi az éhséget (korai vagy késői éhségjelekkel), kommunikálja a közelség iránti igényét, fájdalmát, álmosságát. Minderre anya úgy válaszol, hogy mellre teszi a kicsit; a szoptatások hossza illetve gyakorisága kommunikálja az édesanya szervezetének, hogy pontosan mekkora mennyiségű és milyen összetételű tejre van szükség. Az anya tejkészlete pedig segíti a babát, hogy megtanulja saját éhség-jóllakottság érzeteit értelmezni, szabályozni. Kettejük közti jelrendszer folyamatos változás alatt van (jó esetben), a kezdeti általános jelzések teljesen egyedi, kívülálló számára sokszor érthetetlen rendszerré alakulnak, s míg a táplálék mennyisége csökken, folyamatosan veszít fontosságából, addig a kialakult egyedi kapcsolat, jelrendszer és egymásra hangoltság egyre fontosabb lesz.
Hogy szakemberként, segítő családtagként ezt az összetett, finom működést hogyan lehet értően, empatikusan, hatékonyan támogatni, azt segítettek begyakorolni a kommunikációs helyzetgyakorlatok, játékok, elméleti ismereteket átadó blokkok, melyeknek lényege az értő figyelem, az empatikus, őszintén érdeklődő jelenlét, a csendes megfigyelés.