Sosem voltam még konferencián… Kíváncsian vártam, hogy milyen is ez műfaj. A meghirdetett téma érdekelt, az előadó nemzetközileg elismert szakember – tán csak jó lesz, reméltem.
És az lett 🙂
Dr. Jack Newman egy kanadai gyermekorvos, szoptatási tanácsadó, az első szoptatási klinika alapítója és vezetője, aki a világot járva előadásokat és képzéseket tart szakembereknek és szoptató-szoptatni vágyó anyáknak. Romániába is rendszeresen jár, Kolozsváron viszont most volt először.
A SZÜNET
Az előadás első részében szinte kizárólag videokat mutatott az öregúr. Szopizó babákat néztünk, és tanultuk észrevenni a különbséget a nagyon jól szopó, az elég jól szopó és a “cumizó” (angolul “nibbling”) babák közt. Dr. Jack azt mondja, hogy ez a legfontosabb tudnivaló szoptatás témában: eszik a baba vagy csak szopik. A különbség a kettő között nem elhanyagolható. Hiszen az a baba, aki jól van mellrehelyezve, sok tejhez jut, jól fog fejlődni, az anyának a szoptatás nem lesz fájdalmas. Viszont az a baba, aki csak látszólag szopik jól, de tulajdonképpen nincs jól mellen, az nem kap elég tejet, nem gyarapszik elég jól, vagy az anyának fájdalmas a szoptatás, esetleg hosszú távon nem lesz kellő mennyiségű teje. És hogy ezt a különbséget miből is látjuk? Egyszerű 🙂 a kulcs: a szünet! A jól mellen lévő, jól szopó baba állkapcsának mozgásában kis szünetek vannak: ilyenkor az állkapcsa nagyra tátva, szája pedig megtelik tejjel. Minél hosszabb a “szünet”, azaz minél hosszabb ideig van a szája nagyra tátva az anyamellen, annál több tejhez jut a baba. A Doktor szerint ezzel mindent tudunk a szoptatásról – legábbis a legfontosabbat mindeképp.
De azért ennél többről is szó volt: Például a
MÉRÉSRŐL
és mérlegekről, és az ezeknek tulajdonított túlzott fontosságról. Egyrészt, ha már méregetjük a babát, fontos, hogy ugyanazon a mérlegen tegyük, mert két különböző mérleg mérései között nagy eltérések lehetnek, és a rosszul mért néhány grammból viszont messzemenő következtetéseket lehet levonni. Pl: ha a másodszor használt mérleg kevesebbet mér az előzőnél, tévesen azt hihetjük, hogy az újszülött többet vesztett születési súlyából, mint a megengedett 10 %. Ebből aztán arra következtethet anya és orvos egyaránt, hogy nincs elég teje az anyukának. Pedig mi sem áll messzebb az igazságtól! A születési súly 10%-ánál nagyobb súlyveszteség amúgyis hadilábon álló elvét kár ezzel is erősíteni. Fontosabb volna arra figyelni, hogy a szülés alatt lehetőség szerint természetesen hidratálja magát a szülőnő (értd: akkor igyon és annyit, amikor és amennyi jólesik), hogy az intravénásan adott túlzott hidratálás következtében ne szülessen nagyobb súllyal a baba. Merthogy ez történik gyakran: az anyának adott perfúziók miatt a baba is “vizesebben”, azaz kicsit nagyobb súllyal születik, a fölösleget gyorsan leadja, de emiatt többet veszt születési súlyából, mintha anyukája igény szerint, szájon át hidratált volna.
A mérésekhez visszatérve: nem kéne mereven ragaszkodni a táblázatokban megadott értékekhez, ha mérik is a babát, a születési és egyéb körülményeket is figyelembe kellene venni az értékelés folyamán. A gyakori mérések helyett célszerűbb lenne a babát és édesanyját aktívan figyelni és a szoptatásban hatékony segítséggel jelen lenni. “Az újszülöttek tartalékkal érkeznek a világra, ezelőtt 40 évvel egyáltalán nem etették őket az első 24 órában – meséli dr. Jack – Nem azt akarom mondani, hogy az a gyakorlat helyénvaló volt, de mindenképp figyelmet érdemel, és megnyugtató értékű lehet a olyan helyzetekben, amikor a szoptatás nehezen indul, és szeretnénk a kevesebb anyatejjel beérni, pótlás nélkül”.
Egy másik fontos, gyakran visszatérő elem a sikeres szoptatásban:
A HELYES MELLRETÉTEL
Newman fényképekkel és videokkal illusztrálta, hogy milyen is az a pozíció, amelyben a baba a legtöbb tejhez jut – hiszen végtére is ez a fő cél! Nem az számít, hogy klinikailag, szakmailag “helyes” legyen mellrehelyzés, hanem az, hogy a baba úgy jusson a lehető legtöbb tejhez, hogy az az anyának se okozzon fájdalmat, és a tejtermelés is bőséges maradj, hoszú távon is. Ezt a pozíciót pedig az asszimetrikus mellrehelyezéssel lehet a legbiztosabban elérni. Hogy ez mit is jelent pontosan? Azt, hogy a baba szája nem tökéletesen merőleges a mellbimbóra, nem szemből “támad”, hanem a bimbóudvar alsó részéből kap többet a szájába. Jó illusztrációi és tippjei is voltak a megvalósításhoz:
- a mellbimbó a baba szájpadlása felé nézzen
- a baba popsiját nyomjuk minél közelebb az anya testéhez: ezzel a feje-szája épp oda kerül, ahova kerülnie kell. Messziről alig észlelhető kis különbség jön így létre a tartásban, de épp elég lehet a sikerhez
- a baba álla jól fúródjon bele anyukája mellébe, orra viszont nem érinti
- kereszttartásban lehet a legkönnyebben megtanulni, elkapni a technikáját: a baba fejét tartó kezünk jól tudja irányítani a buksiját, könyökünkkel pedig a 2. pontban említett popsinyomást is sikerül kivitelezni
- a babát egy egyenes, határozott mozdulattal húzzuk rá a mellre
TEJLEADÁS, TEJÁRAMLÁS
Érdekes volt hallani az összefüggéseket a tejleadás és a helyes mellretétel között. Azt tudtam, hogy ha jól van cicin a baba, akkor kap elég ingert a mell, hogy megfelelően tudjon termelni. Az viszont nagyon tetszett, hogy magát is milyen ügyesen tudja javítani egy baba: vagyis ha tejhez jut, javít a tapadáson, arréb csúszik, jobban beszívja a mellbimbót, és így “helyesen” tud tovább szopni. Ha helyesen szopik, akkor pedig több tejhez jut. És így alakul egy pozitív kör (merthogy ördöginek ezt nem hívhatom): ha jól van mellen tejhez jut, ha tejhez jut, javít a tapadáson, és esetenként még több tejhez jut.
Merthogy dr. Jack szerint a baba a szopással csak a tej áramlására reagál. Nem kiszívja a mellből a tejet! És ez is egy olyan árnyalatbeli különbség a szoptatáshoz való hozzáállásban, tudásban, felfogásban, amire eddig nem is gondoltunk sokan. Amit lehet hogy tényként tudunk – mégpedig azt, hogy nem a baba szívja ki a tejet a mellből, mint a cumisüvegből, hanem pumpálja, ingerli a mellbimbót, és az anya adja át a tejet tulajdonképpen. Ezt így tudtam. Azt viszont nem, hogy az “anya adja a tejet” nem feltétlenül a tejleadó reflexre vonatkozik. Hanem amikor jól van mellen a baba, és elég sokat kapott a mellbimbó udvarból is, nem csak a bimbót rágja, akkor tudja igazán kipumpálni a tejet. És, hogy a baba akkor szopik hatékonyan, vagyis akkor eszik, amikor jön a tej. Tulajdonképpen banálisan egyszerű: amikor van amit nyelni, nyel, amikor nincs, akkor cumizik. És itt zárul egy újabb kör: a jól szopó baba és a cumizó baba, amiről az elején beszéltünk, tulajdonképpen a tejet kapó és a tejet nem kapó baba. És itt jön újra a jó tapadás fontossága 🙂 hiszen a jó mellrehelyezés lehet a kulcsa annak, hogy kap-e tejet a baba vagy csak cumizik. Bent van-e annyira mélyen a mellbimbó a szájába, hogy jól és jó helyen tudjon pumpálni?
Biztos sok fontosak kihagyok abból, amit az doktor mondott, de minden úgysem férhet bele 🙂 És abban is hiszek, hogy mindenkinek más a fontos, illetve mindenki azt és annyit jegyez meg egy nagyobb kiterjedésű monológból, amire és amennyire éppen szüksége van. Ezért tehát az elég mély, asszimetrikus, “helyes” mellretapadásról a
MELLBIMBÓVÉDŐ
jut még eszembe, illetve az előadó véleménye róla.
Egy vicc ugrik be róla a lelkészről, akitől megkérdik, hogy miről prédikált vasárnap. “-A bűnről.” – válaszolja a pap. És mit mondott róla? “-Ellenzem!” – volt a pap válasza.
Nahát, Newman is nagyon ellenzi a bimbóvédő használatát. Több okból is:
1. lehetetlen vele a tényleges, helyes mellretétel – mivel a baba a szilikon kapja be, nem a mellet, nem tud a bimbó elég mélyen a szájába kerülni
ebből következően
2. nem éri elég inger a mellet, így hosszú távon kihatással lehet a tejtermelésre, csökken a tejmennyiség
3. nehéz róla a babákat leszoktatni. Gyakori, hogy ha egyszer “megkóstolták” a bimbóvédőt, utána már elutasítják a mellet nélküle, és hosszú hetek-hónapok munkájával, próbálkozásaival sikerül csak leszoktatni a használatáról őket
Tévhit a mellbimbóvédő használatával kapcsolatosan az is, hogy ez lenne az egyetlen, legjobb megoldás a kezdeti (vagy akár a szoptatás ideje alatt később fellépő) kisebesedett mellbimbó kezelésére. A védő nem segítség ilyenkor. Az igazi segítség sokkal inkább az, ellenőrizzük, hogy a lehető legjobban legyen mellen a baba, kijavítjuk a mellretapadást, és minél többet hagyjuk szabad levegőn, napon szellőzni a fájó melleket.