Egy szép első szülés
Kinga nagyon korán jelentkezett be, hogy részt szeretne venni a szülésfelkészítő tanfolyamon. Mikor végre elérkezett az ideje, és elkezdtük a közös felkészülést, itta magába az információt. De ami talán ennél is fontosoabb, (hiszen úgy láttam rajta, hogy már nagyon felkészült, sokat olvasott, tájékozott) hogy sikerült igazán ráhangolódnia a rá váró feladatra. Önbizalommal, nyugalommal és lelkes kíváncsisággal volt teli, amikor a tanfolyam végén elbúcsúztunk. Pár hét elteltével pedig érkezett a beszámoló arról, hogy hogyan alakult a szülésének története. Ezt szeretném veletek is megosztani.
Kisbabám nem igazán akart sietni, 40 hét + 4 napra érkezett. Picit másképp alakultak a dolgok, mint ahogy terveztük. Nagyon készültünk arra, hogy itthon vajúdok, ameddig csak lehetséges, de két hete szombat hajnalban elkezdtem vérezni. Tudom, hogy valamennyi normális, de úgy éreztem, hogy túl erős a vérzésem, nagy alvadt vér darabokkal, úgyhogy nem tudtam nyugodt maradni, bementünk a kórházba. Egy szűk ujjnyira voltam tágulva szombat reggel, de fájásaim nem voltak, így a nőgyógyászatra fektettek. Szombat estétől kezdtem érezni a rendszeres összehúzódásokat, de nem volt jelentős, épp csak annyira fájt, hogy nem tudtam már aludni tőle. Vasárnap estére kezdtek erősebbek lenni az összehúzódások, elkezdtem hányni, éjjelre már nagyon rosszul voltam. Átvittek a vajúdóba, megvizsgáltak, de még mindig csak egy bő ujjnyira voltam tágulva.
Akkor nagyon elkeseredtem, egyre jobban fájt, nem értettem, miért nem halad a tágulás, folyamatosan hánytam, egy korty víz sem maradt meg bennem. Akkor elkezdtünk beszélgetni a szülésznővel, s kért, hogy engedjem el a félelmeimet, és próbáljak lazítani, mert amíg fejben nem vagyok ott, nem fogok tudni megfelelően tágulni. Innen kezdetét vette egy több órás meditáció, mindent kizártam, csak arra figyeltem, hogy laza, nyugodt legyek. Hétfő reggelre már olyan kimerültséget éreztem, hogy azt gondoltam, lehetetlen, hogy legyen annyi erőm, hogy ezt a gyereket megszüljem.
Lazulok, nyílok, engedlek
Ez volt a mantrám, amit egész éjjel mondogattam magamban. A telefonomba gyűjtögettem pozitív gondolatokat a szüléshez. Azt hiszem, ezt Tina egyik kártyáján találtam. És amikor a szülésznő azt mondta, hogy engedjem el a félelmeimet, s próbáljak lazítani, akkor azonnal ez jutott eszembe. Minden egyes fájásnál ezt mondtam magamban órákon keresztül. És végül meglett az eredménye.
Ekkor jött a nőgyógyász, megvizsgált, közölte, hogy 6 centis a tágulás, lehet hívni apukát. Itt ez a limit, amikortól már jöhet be apuka. Hát az egész szülészet azt kacagta, hogy én milyen boldogan pattantam le az asztalról, azt éreztem, hogy ha a férjem bent lesz, akkor már minden rendben van. Miután bejött a párom, nemsokára burkot repesztettek, hogy egy kicsit gyorsítsunk a folyamaton, mert még mindig nem voltak elég erősek az összehúzódásaim. Utána már nagyon gyorsan haladt a dolog, nemsokára jöttek a tolófájások. Sokkal hosszabb ideig tartott a kitolás, mint azt gondoltam, de nagyon pozitív élmény volt. Majdnem végig a szülőszéken lehettem, az utolsó percekben kértek csak arra, hogy feküdjek fel az asztalra. Nagyon támogató volt mindenki, segítettek a légzésben, pozícióváltásban, rengeteg eszköz volt a vajúdóban, amit lehetett használni, ötleteket adtak, hogy mit próbáljak ki, törölgették az arcomat vizes ronggyal, mosolyogtak, el nem tudom mondani, milyen csodálatos volt egy ilyen pozitív, támogató közegben vajúdni. Az utolsó 10 percre beraktak egy kis oxitocint, mert csak nem voltak elég erősek az összehúzódások, én meg akkor már egy teljes napja nem ettem, nem volt erőm, úgyhogy az nagyon sokat segített, de megbeszélték előre velem. Illetve jelezték azt is, hogy egy picikét fognak vágni a gáton, ha akkor indokoltnak látják. Úgyhogy lett egy kis vágásom is. De minden beavatkozás előtt elmondták, hogy mit szeretnének csinálni, és ők ezt miért tartják jónak. Hiába, hogy előtte úgy gondoltam, nem szeretnék semmilyen beavatkozást, azokban a helyzetekben mégis úgy éreztem, hogy valóban van értelme annak, amit szeretnének csinálni.
Ahogy megszületett, azonnal a hasamra rakták, és ott maradt, míg pulzált a köldökzsinór, addig nem vágták el, nagyon örültem ennek is, nagyon fontos volt. Míg engem összevarrtak, Apa kapta meg a babát, és együtt várták meg, amíg én is átmehettem hozzájuk, onnantól kezdve még 4 órát maradhattunk együtt hármasban. Segítettek a babát mellre rakni, aki azonnal egy 2 órás szopizásba fogott. Utána ebédet kaptam, figyeltek arra, hogy hidratáljak, ott voltak körülöttünk, tényleg mindenben segítettek. Bár nagyon nehezen és hosszasan indult, végül fantasztikus élmény volt, soha nem gondoltam, hogy ennyi erő van bennem, illetve ami még ennél is szebb, hogy a párom mennyire felnéz rám azóta, látom, hogy csodál azért, amit megtettem. Az itthonlét minden perce egy csoda. Anyukám mindent megcsinál körülöttünk, mi meg egész nap csak babázunk. Nagyon élvezzük, egyre jobban kezdjük megismerni egymást, sokkal gördülékenyebben megy minden, mint ahogy elképzeltem.
Nagyon hálásak vagyunk neked mindenért! Hatalmas biztonságot adott, hogy az egész szülés során végig pontosan tudtam, hogy mi történik, milyen következményei lesznek egy-egy beavatkozásnak, és amióta itthon vagyunk is, nem ijedünk meg minden apróságtól, mert megtanítottad nekünk, hogy milyen sok dolog teljesen természetes. Köszönöm neked, hogy hozzásegítettél egy szép szülésélményhez és egy csodás gyermekágyas időszakhoz! Mindig hálás leszek neked ezért! 🤗❤️